Az ember úgy gondolná, ha valamelyik testrészét elveszíti azzal életének vége szakad, nem talál majd kiutat, és az eddigi hétköznapjainak vége, vagyis én így gondoltam, mígnem február 17-én pénteken a természettudományi órám első részében voltam egy előadáson, amit Kanyó Zsolt tartott.
Kanyó Zsolt Tarról származó középkorú férfi, aki az építőiparban dolgozott, évekkel ezelőtt autóbalesetet szenvedett. Ez után a baleset után élete megváltozott. Elmondása szerint mielőtt a baleset is volt, sokszor meccsekre járt el a barátaival szórakozás gyanánt, mígnem balesete be nem következett. Mikor a balesetének lépéseit mesélte, és azt, hogy mi volt az utolsó emléke, átértékeltem dolgokat. Szeretek veszélyesen élni, hiszen kamasz vagyok és még előttem az élet, de elég egy rossz lépés, eső vagy bármi ahhoz, hogy a baj bekövetkezzen. Ez volt Kanyó Zsolttal is, akinek az élete így gyökeresen megváltozott. Zsolt az egyik ilyen baráti összejövetel után hazafelé tartva rossz körülmények miatt autóbalesetet szenvedett. A kórházban orvosai tudatták vele a hírt, hogy valószínű nem fog tudni újra lábra állni gerinctörés miatt. Ki kellett bírnia lelki és testi fájdalmait, ahogy ő fogalmazott „sokáig nemhogy a fényt, de még az alagutat sem láttam”, nagyon sokáig csak kereste mihez is kezdhetne életében, hogyan folytathatná így, hogy deréktól lefelé lebénult. Majd 2006-ban a Hátrányok Dacára Alapítványra rátalált, amely új esélyt adhatott neki és kisegíthette a szürke hétköznapokból, ahol pedig jött az ötlet, hogy legyen dobóatléta. Ezt követően megismerkedett a gerelyhajítással és a sport szerelmese lett. Elhatározta, hogy indulni fog a paraolimpián, mint gerelyhajító és képviseltetni fogja magát országa nevében. Egészen lenyűgöző volt hallgatni, ahogy a legnagyobb mélységből a csúcsra mászott, alsó test nélkül. Az időt sem érzékeltem, hogy lassan eltelik. Az előadás második felében rátért a balesetvédelemre. Az osztálytársaim többsége már rendelkezik jogosítvánnyal, és vezet is. Így még inkább fontosnak látta, hogy elmondja tapasztalatait és tanácsait. Bemutatta, hogy mivel is lehet könnyen a balesetet okozni és elszenvedni, de hogyan is lehet kikerülni azt. A baleset szót tanulmányoztuk betűre, hogy hány és hány balesetet tud okozni egyetlen egy dolog. Ezután beszélt arról, hogy országos rekordot döntött meg a Német Miklós Atlétikai versenyen, beszélt a paraolimpiáról is, a tapasztalatairól a Londoni olimpián és milyen érzésekkel töltötték meg a látottak. Kanyó Zsolt a 2012-es Paralimpián 13. helyezést ért el az összevont kategóriában. Beszélt a szerkezetekről is, hogy a sportágakban milyen kerekesszéket használnak, vagy milyen segédeszközöket kapnak a versenyzők, illetve milyen sportágak vannak az olimpián. Említette, hogy szeretné, ha a kézilabda is sportág lenne a következő olimpián. Az előadás végén azt tanácsolta, hogy próbáljunk vigyázni magunkra, és hogy amit kitűztünk magunk elé azt érjük el, és csináljuk meg.
Az osztálytársaim véleménye hasonló volt az enyémmel, ha tovább tartott volna, tovább maradtunk volna, egyeseket nagyon megérintett a dolog, mások szavakat kerestek, mivel is lehetne kifejezni jól a hallottakat. Valahol én a kettő közt voltam. Abban viszont biztos, hogy ez az előadás az az előadás, amire érdemes elmenni, meghallgatni. Kanyó Zsolt a legrosszabb pillanataiban is megtalálta azt az alagutat, amelynek végén a fény van. Örülök, hogy meghallgathattam az előadást és hogy itt volt. Kanyó Zsolt története igazi példa arra, hogy az ember megpróbálja újra. Én megfogadom a tanácsát.
11. a osztályos tanuló
