Névadónk

Mikszáth Kálmán (1847, Szklabonya-1910, Budapest) az elbeszélő próza kiváló képviselője, a Jókai Mór-féle romantika folytatója, kiszűrve azonban mestere munkásságából azt, ami idejétmúlt, és fő szervezőelvvé téve, ami abban másodlagos: az életképet, az epizódelemeket, illetve az anekdotát.

Korabeli kép a szülői házról.

Éles szemű megfigyelő, népi mesemondó tradícióink méltó örököse. Szereplői többnyire különleges, érdekes, sajátos életfelfogású alakok, akik a silányuló jelennel szemben egy idilli, értékekben gazdagabb világ képét képesek felragyogtatni.

Életművének jellegzetes keretét a publicisztika adja: újságírói tevékenységének fordulópontját a Szegedi Napló szerkesztőségében eltöltött esztendők (1878-1880) jelentik. Fő műfaja a karcolat lesz (legendás darabja A pénzügyminiszter reggelije, 1882).

Első irodalmi sikereit a Felvidék zárkózott parasztjainak és makacs polgárainak ábrázolásával (Tót atyafiak, 1881), illetve Palócföld lakóinak az irodalomtörténetbe való beemelésével (A jó palócok, 1882) aratja.

Átfogó valóságábrázolásra csak utolsó pályaszakaszában vállalkozik: ezt az időszakot olyan nagyregények jellemzik, mint az Új Zrínyiász, a Noszty fiú esete Tót Marival, a Különös házasság, illetve A fekete város.

Magánéletét is kiegyensúlyozottság jellemzi: kétszer veszi feleségül a balassagyarmati szolgabíró lányát, Mauks Ilonát. Házasságukból három gyermek születik: Kálmán, Albert és János. A legkisebb fiú korai elvesztését dolgozza fel a megkapó szépségű A ló, a bárányka és a nyúl című novella.

Illyefalván, utóbb pedig Fogarason választják meg képviselőnek, ám politikai nézeteit leginkább az életműve rajzolja meg: megoldatlannak látja a nemzetiségi kérdést, és fájlalja azt is, hogy nincs igazi karakterisztikus vezető rétege az országnak.

Kevéssel a 40 éves írói jubileuma után éri a halál, 1910. május 28-án, mely dátum egyúttal a magyarországi romantika végét is jelzi. Születésnapja, január 16. iskolánkban hagyományosan ünnep.