Nemzetközi kapcsolatok építése a jövő mikszáthos diákjai érdekében

Iskolánk nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a nálunk elsajátított angol nyelvet munkanyelvként is hasznosíthassák a diákok pl. különböző nemzetközi projekteken, diákcseréken. E programok megvalósulását nagymértékben segítette iskolánk alapítványa: a Pásztói Életesély Alapítvány. Diákjaink az elmúlt több, mint egy évtizedben számos ilyen rendezvényen hasznosíthatták nyelvtudásukat, közben megismertek más népeket, kultúrákat és együtt gondolkozhattak más nemzetek fiataljaival. Rendkívül hasznosnak találjuk ezeket a programokat és szeretnénk továbbra is biztosítani tanulóink számára a lehetőségeket – ehhez azonban szorgalmasan kell építeni a nemzetközi kapcsolatokat. E célból vett részt a Pásztói Életesély Alapítvány képviseletében Herczegné Varga Ilona és Kiss Zsanett az Európai Unió által finanszírozott “YOUTH AND DEMOCRACY: EMPOWERING EU NEXT GENERATIONS” címmel rendezett Erasmus eseményen. 18 ország 38 résztvevője a projekt első találkozóját február 1-jétől 4-ig tartotta Santa Combában. A projektben - ahol például részt vettek galíciai fiatalok is, akik bemutatták Galíciát és városukat a 38 nemzetközi résztvevőnek - lehetőségünk nyílt bemutatni szervezeteinket, eszmecserét folytatni európai kérdésekről, a közelgő európai választásokról, megismerni különböző európai szolgáltatásokat, mint például a Europe Direct A projekt támogatója a Santa Comba-i Önkormányzat (Spanyolország), amely szimbolikus testvérváros kapcsolatot hozott létre a 18 résztvevő országból érkezett 19 partner  között. Ezek a projektek nagyon fontos lehetőséget biztosítanak az európaiság népszerűsítésére a különböző nemzetek állampolgárainak, különösen fiataljainak bevonásával.

Kiss Zsanett