Az újév másnapján indult útnak csapatunk, hogy a palócok Olimposzának nevezett Karancs hegy csúcsára törjön. Nem voltunk sokan, de annál lelkesebbek. Tavaszias időben kezdtük meg a kapaszkodást Karancsaljáról a hegy tetejére. Szuszogtunk a felszedett karácsonyi kilóktól, de vígan integettünk a kecsesen szökellő őzeknek, akik könnyedén küzdötték le a szintkülönbségeket. Mert itt a Karancs környékén akad szintvonal bőven! Jól esett meg-meg állni a beton asztaloknál, hogy egy kis energiát pótoljunk. Persze nem volt érdemes sokat enni, mert Bakos apukával szalonnasütést terveztünk. Hogy sötétedésig beleférjen ez is, a hadtáp rögtön a kápolnához ment előkészíteni a falatozást, a többiek pedig felmásztunk a kilátóba, hogy egyszerre láthassuk Somos és Salgó várát, a Magas és az Alacsony Tátrát... Megérte. És bizony megérte felcipelni a sütővasat és a kenyeret is! Az utolsó falatig (Balázs ette meg.. mármint az utolsót. 
) elfogyott minden. Az ebédtől kicsit nehezebben mozogva, de most már nagyrészt lefelé Salgótarján felé vettük az irányt. A lemenő nap fényeinél értünk a Kálvária tetejére, ahonnan vidáman kanyarogva értünk le a városba. Ki a Mekiben, ki a korcsolyapályán, ki Pásztón egészítette ki a túrát ezzel-azzal. Szép volt. Köszönjük a Bakos és Fia Kft-nek a pocakba valót, és köszönjük az égieknek a csodálatos, változatos fényeket. Február? Most még titok. De lesz! Gyertek!
-preview.jpg)